A pálinka szerelmesei számára talán egyértelmű, de aki csak barátkozik ezzel az itallal, annak új lehet, hogy a pálinkafogyasztásnak is megvannak a maga szabályai, amiket érdemes betartani. A pálinkát lehetőség szerint tulipános pohárból igyuk. Ez a pohár úgy lett kialakítva, hogy az alsó öblös részbe töltött ital illatát a felső szűkülő részen keresztül az orrunkba irányítsa, felerősítse a gyümölcsös jegyeket. A pohárba elegendő a legszélesebb keresztmetszetig tölteni, ugyanis ekkor tud a legnagyobb felületen párologni, ilyenkor adja le illatanyagait a legintenzívebben. A pálinkát 18-21 Celsius fokon kell, érdemes fogyasztani. Téves elképzelés, hogy hűtve igyuk, ilyenkor a pálinka bezárul, valódi illata, zamata rejtve marad.  Túl melegen sem élvezhető, az aromaanyagok és az alkohol gyors párolgásának veszélye mellett túlságosan kinyílik, nem ad reális képet önmagáról. A látvány értékelésével kezdjünk. Ekkor a pálinka színét és tisztaságát vizsgáljuk. Színe a színtelen tükröstől a világossárgán, aranysárgán át a világosbarnáig minden árnyalatban előfordulhat. Ezután folytassuk az illattal. Fokozatosan közelítsük a poharat az orrunkhoz, a poharat kicsit megdöntve, a benne lévő italt finoman hintáztatva, így még több illatanyag felszabadulását segítve.  Az illat alapján már kialakul bennünk egy elképzelés az íz tekintetében. A pálinkakészítők célja, hogy az illat és az íz minél nagyobb harmóniában legyen, ne érjen minket csalódás. Lassan, kortyolgatva igyunk, hagyjuk, hogy a szánkban az ízek kifejtsék hatásukat. Oszlassuk el a pálinkát a szájüreg teljes egészében, hogy minél részletesebb képet alkothassunk a kóstolt ital értékeiről. Ne igyuk meg egy hörpintésre az egészet, cél a pálinka élvezete. Az üres poharat 2-3 perc után megszagolva a pálinka szárazpróbáját is elvégezhetjük. Ha a pálinka hibátlan, akkor kellemes, a gyümölcsre jellemző intenzív, karakteres illatokat érzünk. A pálinka kóstolása és szárazpróbája után érdemes elgondolkodni az illatok és az ízek harmóniáján.  A minőségi pálinka illata, íze jellemző a gyümölcsre, felismerhető, karakteres, tipikus és hosszan tartó utóízzel rendelkezik, mentes minden idegen íztől és szagtól.

Ha lehetőségünk van több tételt kóstolni egymás után, akkor ügyelnünk kell a helyes sorrendre. A kevésbé intenzív íz- és illatanyaggal rendelkezőtől haladjunk a karakteresebb felé. Az egyes minták kóstolása között mindenképp ajánlott az érzékszervek regenerálódását, közömbösítését elősegítő élelmiszer fogyasztása (víz, sajt, alma, pékáru), így a következő kóstolás megint semleges lesz.

A pálinka étkezések előtt és az után is fogyasztható mértékletesen. Kiválóan alkalmazható étvágygerjesztőként, emésztést javító és stressz oldó hatása miatt, a vér koleszterin tartalmát és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát is csökkenti. Étkezések végeztével szintén jó hatása van, elindítja és segíti az emésztést, ekkor a legmegfelelőbb a pálinkát inni.